Becsült olvasási idő: 1 perc
ORTT- máris távozik a sajtóreferens
Alig nevezték ki Moldoványi Tibort az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) sajtóreferensének, máris távozik posztjáról. Az Emasa azt írja, hogy a szakember egy hónapig látta el a testületnél a feladatait.

A Kreatív Online július végén arról számolt be, hogy szülési szabadsága miatt távozott az ORTT szóvivője, Vékony Éva, helyére pedig Modoványi Tibort nevezték ki.

Az Emasa az MTI-re hivatkozva azonban azt írja, hogy a frissen kinevezett szakember egy hónap után otthagyta pozícióját.

Majtényi László, a testület elnöke arra kérte Moldoványi Tibort, hogy válasszon: a sajtóreferensi tisztséget vagy az akár a médiahatóságot is vizsgáló jövő nemzedékek ombudsmanjánál kapott hasonló állását tartja meg. „Ő rövid gondolkodást követően az utóbbi mellett döntött” – tette hozzá az elnök, aki azt is jelezte, hogy jogszabály nem mondja ki, hogy összeférhetetlen volna a két működés.

A kinevezés miatt a sajtóban korábban érte bírálat Majtényi Lászlót, mert Moldoványi Tibor a köztársasági elnök veje, márpedig az ORTT élére – a miniszterelnökkel közösen – az államfő jelöl vezetőt.!