Balkányi Nóra, a Kreatív szerkesztő-újságírója

Van az életemben valami, ami szerencsés: nem tudom milyen lenne anélkül, amit itt most épp kultúrafogyasztásnak nevezünk. Nem a hétköznapi rutintól függetlenül történik, inkább a mindennapos folyamatok része – akár segít helyretenni gondolatokat, akár leradírozza az agyam. 

Sok szempontból gondolom azt, hogy a modern társadalom nem jó nekünk, embereknek (se az állatoknak vagy a természetes környezetünknek). Viszont ha valami jó származik ebből a nagy trade-offból, ami a modern világban a kényelmünket és az egészségünket biztosítja (már akinek, már ahol), az a lehetőség a közösségben megélt és alkotott, globálisan is összekötött kultúra létezésére. 

Ha másfele nincs is lehetőségetek, nézzetek szét Budapesten: itt mindig annyi minden jó történik.

Hanó Zsolt, a Kreatív szerkesztő-újságírója

Az utóbbi időszakban újra rabul ejtett a nagy formátumú filmes fényképészet, egyszerűen semmilyen más formátum nem tudja úgy megörökíteni a pillanatot, ahogy ez az egyébként igen drága filmfajta képes. Ha ezt a részletességet és mélységet megfelelően alkalmazzák, a fénykép szinte életre kel. 

A műfaj mesterei közül Joel Sternfeld amerikai fotográfust emelném ki, aki a hatvanas évek végétől kezdve a mai napig használja ezt a formátumot, dokumentarista szemléletének köszönhetően pedig kivételes helyeket, helyszíneket, embereket ismerhetünk meg. Munkájának középpontjában az amerikai identitás és az identitáskeresés áll, ennek folyamatait, szereplőit pedig rendkívül részletesen és méltóan mutatja be a képein. 
Kedvenc projektjeim tőle a „Strangers Passing" és az „American Prospects".

Horváth Ágnes, a Kreatív főszerkesztője

Már nagyon várom a nyári koncertszezont és hogy sorban lássam kedvenceimet (Corey Taylor, Tom Morello, Five Finger Death Punch), addig viszont lelkesen olvasom a rocksztárok által jegyzett könyveket. Corey Taylor szólókarrierje előtt/mellett a Slipknot és a Stone Sour énekeseként mutatja meg közel hat oktávos orgánumát, két turné között pedig durva őszinteséggel írja meg gondolatait és élettapasztalatait. A Seven deadly sins például azt taglalja, hogy a 21. században minek is kellene igazán bűnös tulajdonságnak/cselekedetnek lennie, a You’re making me hate you-ban pedig a nagyvilág és környezete idegesítő szokásait ventillálja ki. Az ő művei sajnos csak eredeti nyelven érhetőek el, de a Foo Fighters-énekes Dave Grohl Történetmondójában magyarul is olvashatók élete jelentősebb sztorijai. 

Az utóbbi hónapok kedvenc olvasmánya viszont Rupert Holmes: Murder your employer-e volt, ami nagyjából egy Harry Potter-Monthy Python mashup. Egy titokzatos akadémián a kiválasztott embereknek segítenek tökéletesíteni jó indokkal elkövetendő gyilkossági szándékukat, igazi szakértők közreműködésével. Sajnos még ez is csak angolul érhető el, holott megjelenik benne egy magyar szál és egy ponton az Unicum is fontos szerepet kap. És ez a könyv is kötődik a zenéhez, ha a szerző neve hirtelen nem lenne ismerős, segítünk: 

Komolyabb kikapcsolódásként pedig jó szívvel ajánlom a Dumaszínházat (igen, pont őket), ahol a Tudományos stand-up sorozatban Ürge-Vorsatz Diána, Mérő László és Oszkó Péter tart saját szakterületéről előadásokat. 

Molnár Kinga, a Kreatív szerkesztő-újságírója

A kultúra éltető elemem, és míg tíz évvel ezelőtt rendszeres klasszikus és kortárs koncert- és operalátogató voltam, addig most a feltöltődés otthon és a BKK járatain történik meg velem: olvasok. 

Egy könyvben azt szeretem, ha valamiért erőfeszítést vár el tőlem: vagy azért, mert (számomra) nehéz/furcsa/idegen témáról ír, de sodróan, vagy azért, mert nehezen enged közel magához, viszont a végén úgy érzem, hogy több lettem általa. Ezek mellett természetesen vannak a szépségükkel lenyűgöző könyvek, a csemegék.

Az idei fontosabb olvasmányaimat helyezem most el ezekbe a kategóriákba. 

1) Elsőre nem tűnik a témámnak a tudományos világ, de azonnal beszippantott a Maniac Benjamin Labatuttól.

Aki az Oppenheimert szívesen nézte, annak tetszeni fog ez a könyv is Neumann Jánosról, akit a kortársak és a család történetein keresztül ismerhetünk meg: a tudós portréja mellett a korszellemet is megidézik, nyomasztó áthallásaival a mára. Hogy Neumann felfedezései nyomán hogy jött létre a mesterséges intelligencia, az az AI rohamos térnyerése mellett különösen érdekes.  
A Maniac nem pusztán életrajz, keveredik benne a fikció és tudományos ismeretterjesztés. Ráadásul a digitalizáció és a folyamatos virtuális jelen miatt szétesett figyelmünket nagyszerűen fogja meg a jól szerkesztett könyv: a nem túl hosszú fejezetekben mindig más szólal meg és a mozaikokból összeálló történetet nem lehet abbahagyni - csak amíg a Google-ben keresgélünk a könyvben szereplő nevek, helyek után. 

Ezt az interjút említik is a könyvben: 

2) A belga Jeroen Olyslaegers Vadasszonyát kétszáz oldalig nagyon nehezen olvastam, úgy éreztem, hogy biztosan bennem van a hiba, hogy ennyire nem szippant be ez a középkori történet. A 16. századi Antwerpenben és Amszterdamban játszódó regény narrátora egy fogadós, aki a körülötte és benne zajló élményeket meséli el: halott asszonyok, pápisták, kálvinisták, lutheránusok, haszonra éhes kereskedők, humanisták kavarognak a könyvben, majd feltűnik egy különös asszonyállat zsákmány, egy inuit asszony a lányával. De a regény harmadánál egyszer csak megérkeztem a fogadóba, és ott maradtam. Nem volt vidám olvasmány: a megosztottság, a széthúzás, a vak hiedelmek és a párbeszédre való képtelenség borzalmakba fullad és emberéleteket követel. 

Ebben a regényben is tűnnek fel valós személyek, Pieter Bruegel rajza látható a fogadó falán, és a pincében tárolják Sambucus könyveit. Az utóbbi egy magyar humanista, aki két kutyájával jelenik meg a történetben. Mint kiderült, tényleg létezett egy ilyen nevű tudós: magyar nevén Zsámboky János. Ő nemcsak Magyarország, de Európa egyik legnagyobb tudósa volt, ennek ellenére a könyveit nem adták ki magyarul és alig van róla értelmezhető magyar nyelvű anyag az interneten. 

3) Jöjjön a desszert: Elisa Shua Dusapintól a Tél Szokcsóban. Ez a karcsú kötet olyan volt, mintha egy egzotikus témájú akvarellben sétálgattam volna. A helyszín Dél-Korea, méghozzá közel Észak-Koreához: egy álmos kis határmenti panzióban dolgozó fiatal nő érdeklődését felkelti a szállást kérő francia képregényrajzoló. Nem történik benne semmi és mégis annyi mindenről szól: két kultúráról, két generációról, férfi-nő viszonyról, szépségideálokról, ételekről, szokásokról. 

Ez egy egynapos karcsú könyv, és ha megnézed az Előző életek című filmet (csodálatos!) is, mint én tettem véletlenül épp a könyv elolvasása után, akkor tényleg kiszakadsz az európia létből és úgy töltődsz fel egy másik kultúrával, hogy ki se tetted a lábad az országból. 

Papp Olivér, a Kreatív szerkesztő-újságíróra

Szólnak arról tanulmányok, hogy 20-as éveink vége felé már nem keresünk új zenéket, sokkal inkább a régi kedvenceinket hallgatjuk. Zeneszerető és hobbi szinten zenélő emberként aktívan küzdők az ellen, hogy ez velem is megtörténjen, igyekszem tisztában lenni a hazai és a nemzetközi trendekkel, élvezem, ha valami új és jó dolgot fedezhetek fel. Mégis van egy „zenekar”, amire már több mint egy éve teljesen rákattantam és a legtöbb esetben csak őket hallgatom, ez a Thy Catafalque nevű magyar formáció.

Miért szerepelt a zenekar szó az előző mondatában idézőjelben? A válasz egyszerű, a formáció egy szólóprojekt, ami már több mint 20 éve létezik és egy Kátai Tamás nevű figura áll mögötte, aki egyedül készíti rendkívül kísérletező zenéit. Hosszú éveken keresztül fellépése sem volt, hiszen egyedül nehéz is lenne előadni a komplex dallamokat, de 2021-ben rajongók és koncertszervezők nyomására összehozott egy 8 tagú felállást, akikkel színpadra állította a produkciót.

Milyen zenét játszanak? Ha annyit írnék, hogy metalt kevernek népi motívumokkal, akkor nem állítanék valótlanságot, de ennél azért bonyolultabb a helyzet. Van itt minden, rengeteg szintetizátor, fúvós hangszerek, jazz és minden más, ami csak elképzelhető. Teljesen magával ragadott a zenekar hangzása, ilyen egyedi dolgot rég hallottam, javaslom mindenkinek, hogy tegyenek velük egy próbát, szerintem senki sem fog csalódni.

Vörös L. Andrea, a Kreatív szerkesztő-újságírója

Hogy az emberi természet kifürkészhetetlen, annak egyik megnyugtató megnyilvánulása, hogy a műkedvelők rendületlenül megtöltik a komolyzenei koncerttermeket, úgy, hogy a színpadkép nagyjából változatlan évszázadok óta. Tehetséges emberek – általában – ünneplő ruhában megszólaltatnak emberi teremtményeket, amiknek hangjával nem csak a teret töltik be, de a hallgatóság lelkét is. 

A közönség látszólag semmilyen figyelmet nem kap, a zenekar a kottát és a karmestert figyeli, és úgy méltatjuk a zenekari vezetőt a koncert végeztével – szerencsés - esetben vastapssal, hogy amaz nekünk órákon át háttal helyezkedik el, laikus számára értelmezhetetlen karmozdulatokkal instruálja a zenészeket, akik vagy figyelnek rá, vagy nem. 

A komolyzenei hangversenyeken ritka, hogy bevessenek showelemeket, az ellenpélda leginkább exceptio probat regulam, azaz nem erősíti, hanem igazolja ezt a szabályt. Erre hoztunk egy példát nektek a L'Arpeggiata régi zenekari együttestől, akik többek között Jakub Józef Orliński, 33 éves lengyel kontratenor és breaktáncossal társultak egy igencsak rendhagyó koncerte. Kétségtelen, hogy egy ilyen előadásnak is ugyanolyan létjogosultsága van, mint a hagyományos formátumnak:

A Nagy Kreatív KultNapot harmadszorra rendezzük meg, idén április 23-án a Telekom 9-16 óráig. Jegyek még elérhetők!

kultúra x üzlet x kommunikáció x marketing