Anélkül, hogy mélyebb zeitgeist fejtegetésbe mennék át: az HBO legjobb oldalát hozó Succession (Utódlás) 2018-ban remek időzítéssel érkezett a nyugati popkultúrába, és szűkebben hozzánk is. A sorozat, ami egy mindent és mindenkit beszippantó örvényként működő agresszor karaktere köré épül, és ami leginkább az elnyomó és az elnyomott viszonyáról szól – hát, oké, lehet, hogy a sztori sokak számára ismerős.
A sorozat megjelenésekor az emberek még mindig emésztgették az új politikus-zsarnokok és a menekültválság jelenségét, majd próbáltak a klímakatasztrófa ellen szövetzacsikkal védekezni, miközben egyenesen zakatoltak a világjárványnak nevezett túlélő show felé, hogy mostanra végleg beüssön a szarvihar a háború és a luxusparizer képében.
De ha csak szűkebben, a sorozat médiabirodalmak körül táncoló témáját vetjük össze az itthoni médiarendszer valós pocsolyájával, a szürreális események felveszik a versenyt a kitalált sztorival.
Pedig arról a sorozatról beszélünk, amiben – szigorúan – a teljesség igénye nélkül:
- milliárdosok rappelnek vagy karaokéznak szomorúbb aurával, mint amilyen Semjén Zsolté volt Kossuth-nóta éneklés közben;
- az egyik karakter saját örökségéért folytatott küzdelmében beperli a Greenpeace-t;
- a legnehezebben nézhető jelenetek egyikében vacsoravendégek a földön csúsznak és röfögnek;
- egy szerencsétlenül küldött dick pic médiatörténeti jelentőséggel bír;
- az egyik karakter kétségbeesetten próbál iratokat megsemmisíteni, míg a másik a gatyájába tömködve ment el papírokat későbbi zsarolás céljából.
Az elmúlt évek egyik legerősebb sorozatát annak is érdemes követnie, akit amúgy nem vonz a tágabb társadalmi vagy a szűkebb médiaipari párhuzam: mert a Succession rettenetesen szórakoztató.
Őrülten jó színészeket, zseniális párbeszédeket és okos vizuális szimbólumrendszert használ, vagyis igazi bölcsészparadicsom. Nem véletlenül jelenik meg róla okos elemzésektől kezdve mém-oldalakon át egy-egy karakternek szentelt best of listákig ennyiféle kontent.
What a Time to be Alive!
Ha egyszer valaki a magyar médiaháborúkról csinálna sorozatot, nagyon remélem, hogy a Successionnel kelne és feküdne.
Itt a befolyásért kaparó kelet-európai rögvalóság, ott a nyugati világ legmagasabb politikai körei adják a keretet, mégis: a drága öltönyök, a hatalmasok vaksága, a valóságtól kellő távolságban repkedő egók szerte a bolygón hasonlóak. Beszűkültek, kicsinyesek, hataloméhesek, magányosak és néha olyan abszurdak, mint egy Örkény egyperces.
Pont, mint a Roy-család és udvartartása. Az abuzív Logan Roy (Brian Cox) és négy lelkileg megnyomorított gyereke: a buzzword-szótár Kendall (Jeremy Strong), a nőként több fronton lázadó Siobhan (‘Shiv’, Sarah Snook), a darabokban heverő Roman (Kieran Culkin) és szegény, szegény Connor (Alan Ruck). Jelen van még Shiv néha szadista, néha mazochista férje, Tom (Matthew Macfadyen); vagy a mindenben tehetségtelen, morális iránytűjét valahol a gyerekszobában elhagyó Greg (Nicholas Braun).
Az őket alakító színészek és a karaktereik mind annyira kiválóak, hogy kiemelni sem lehet senkit. Na jó, talán Braunt mégis (ilyen nincs, az OG Greglet és Tom párkapcsolatának minden pillanata aranyat ér).
Egybehangzó szerkesztőségi véleményünk szerint az itthoni médiatörténet elmúlt tíz éve évadokra elegendő muníciót adhatna a Succession írószobájának. Ezért, ismét a teljesség igénye nélkül, összeszedtünk néhány megtörtént eseményt, ami simán felvehetné a versenyt a fikció abszurditásával.
Számunkra ismert vagy átélt történetek, de távolabbról szemlélve a felsorolt események tele voltak forgatókönyvekbe kívánkozó fordulatokkal:
- tüntetők mindenféle régi hardwerrel dobálják meg a Fidesz-székházat az internetadó miatt – 2014
- miután egyértelműen politikai okokkal kezdték felszámolni, az Origónál „megváltozott médiafogyasztási szokásokról” beszélnek – 2014
- Simicska Lajos Orbán Viktort egy gecinek nevezte (G-nap) – 2015; majd pár évvel később O1G feliratokat fújt fel hirdetőoszlopokra Veszprém-szerte – 2017; felborul a médiapiac; majd a harcot feladva Simicska kicsekkol kecskéket tenyészteni
- elindul a nevében igen frappánsan a 444.hu-ra utaló 888.hu – 2015 (majd az Origóba olvad - 2023)
- a még másnapi pizzában gondolkodó Népszabadság szerkesztőségét tájékoztatás nélkül, egyik pillanatról a másikra felszámolják – 2016
- a VS.hu kiadójához az újságírók tudta nélkül folynak be MNB-pénzek, a hírportál szétesik – 2016
- Mészárós Lőrinc „jó tévét” szeretne – 2016
- a Momentum bemegy hőbörögni az Origóhoz – 2017
- ez a jelenet és minden, ami az Index szerkesztőségével történt 2020 körül
- Orbán Viktor a kormánnyal szemben kritikus újságokat vásárol az utcán – 2021
- Dirk Gerkens, mint olyan
- az MTVA, szintén
(Innentől spoilerek jönnek)
„Egy kicsit még kib*szott agresszívebb”
A titán Logan Roy utolsó szavait úgy halljuk, hogy esélyünk sincs tudni, hogy ennyi volt, még egy utolsó, árva „fuck off” sem járt. A Succession legfrissebb, múlt vasárnap esti része (‘Connor’s Wedding’) óriásit húzott, mikor központi, gigászi karakterét végleg elengedte. Fizikailag, legalábbis.
Kezdődhet az igazi utódlás, a legelső évadban már kialakult helyzet viszont nem fog megismétlődni: a karakterek rengeteget jöttek három évad során. A Succession követői boldogan hátradőlve várhatják a még hátralévő részeket – a boldog hátradőlés a magyar médiaipari dolgozók valóságos jövőjét elnézve kevésbé reális. Az unokáknak azért elmondhatjuk majd: micsoda idők voltak ezek!
A kábeltévé halálával sem veszett oda minden
A teljes egészében kiszórt, vadul bindzselhető sorozatokkal szemben a hetente érkező, a saját maguk körül gerjesztett hype-ot folyamatosan fenntartó sorozatoknak van egy hatalmas előnyük: lehet rájuk várni. Lehet spekulálni a következő részről, és megbeszélni az előzőt – mint régen, a suliban. Alapélményem, hogy amíg a többiek az udvaron beszélik meg a Vészhelyzetet, nekem fogalmam sincs semmiről. Bambán állok, és nem tudom, miért értek egyet a népszerű lánnyal, aki szerint a Susan sokkal jobbfej, mint a Hathaway nővér.
Közhely, hogy a tévé anno képes volt közösségi élményt adni a lineáris tartalomszolgáltatás és a csatornák számának szűkössége miatt, a Szomszédokra valóban összejött az egész háztömb, vagy hogy a közös Játékok határok nélkül-nézés sok mostani harmincas alapélménye. Hogy egy önsegítő könyv címéhez hasonló frázissal éljek: a közös tévénézés visszaszerezhető, ha szeretnénk.
A streaming időszakban a Trónok harca és a Twin Peaks harmadik évadát kezdtem rendszeresen együtt nézni kisebb-nagyobb baráti körben. A HBO „ppsszsszs---aaaaah” szignálja után automatikusan indul a fejemben a Trónok tütüüütütüttüüütütüüü-je, és látom a laptopba behádéemizett kivetítőt. Legutóbb a Last of Us utolsó részeire jöttünk össze, most pedig a Successiont fogyasztjuk filmklubszerűen: tegyetek így ti is!
