A napközbeni munka alatt az ember agya és a gondolatai megfeszítve járnak mindenféle feladaton, ezért fontosnak tartom a sportot, mert kipucolja azokat a gondolatokat, amiket legtöbbször szükségtelen a munkaidő után magunkkal hurcolnunk.
Gyerekkoromban számos sportot kipróbáltam, főleg szülői nyomásra, hiszen valamilyen hangszeren játszani és sportolni illett akkoriban. Kipróbáltam a balettet, de kötöttebb izomzatommal messze elmaradtam a spárgázó kislányoktól, és inkább az utánunk jövő szteppesek órája és cipője után vágyakoztam, a művészi tornán a labdapattogtatás közben folyamatosan csúszott ki a labda a tenyerem alól, és az aerobik sem bizonyult az én világomnak.
Aztán kamaszként leragadtam több évre a néptáncnál, de ez főleg a tánccsoportban kialakult baráti társaságnak volt köszönhető. A teniszórákon pedig a sima tenyeresem volt csapnivaló, így azt is feladtam.
Alkalmanként eljárok futni és úszni, ez a két monotonabb sport abban segít, hogy átgondoljam a tennivalóimat vagy hagyjam a gondolataimat maguktól járni arra, amerre csak szeretnének.
Ezekkel együtt sok sportot próbáltam már ki, és a legnagyobb bajom a monotonitás volt. Majd egy barátnőm unszolására elmentem az első CrossFit-órámra, ahol egy hatalmas pörgésbe kerültem, és mire felfogtam, pontosan mi a feladat, már a következő helyszínre hajtottak át.
A rutinnal egyre tudatosabb lettem, de nagyon messze vagyok még a céljaim elérésétől. Ami miatt ideálisnak tartom ezt a sportágat, az az, hogy nem tudom megunni a gyakorlatokat, hiszen amint eljönne a monotonitás pillanata, már egy következő eszköznél vagyunk vagy egy teljesen más feladatot csinálunk, egy másik izomcsoportra koncentrálva.
A másik, ami szuper ebben, hogy nem találtam még olyan sportot, aminél a zavaró gondolataim vagy a hétköznapi létezéssel kapcsolatos (mit vegyek a boltban, mit ne felejtsek el másnap) agyalásaim teljesen megszűnnének, ahol egy teljes órára ki tudnám söpörni őket a fejemből. Itt nincs helye semmi másnak, csak a puszta koncentrációnak és a mozdulatokra való figyelésnek.
Ennek ellenére sokszor megyek úgy le edzeni, hogy szinte be kell rugdosnom magam a terembe, majd kilőni az öltözőből, mert inkább otthon ülnék a teraszon egy pohár bor és pizza mellett, de utólag mindig hálás vagyok a bennem lakozó strébernek, aki nap mint nap ellökdös.
Hét éve dolgozom a We Love Budapestnél, 2 és fél éve főszerkesztőként, a csapattal együtt sok energiát fektetünk abba, hogy az olvasóknak megmutassuk a főváros izgalmasabb, nem hétköznapi, rejtett arcát is – a turistalátványosságokon túl, ezért az egész szerkesztőség folyamatosan nyitott szemmel jár a városban. Korábban publikáltam cikkeket más médiumokban gasztronómiáról és borokról, de közel áll hozzám a kultúra is.
Vannak azok a sportok, amik centrifugaként kipörgetik az ember agyából a sokszor felesleges gondolatokat és terheket, és vannak olyanok, amelyek lecsendesítik ezeket, de attól még ugyanúgy ott maradnak, csak épp várják, hogy újra felszínre kerüljenek. A CrossFit nekem az első kategóriába tartozik, ilyenkor szélvészként távoznak belőlem a terhelő problémák és agyalások.
A sport mellett nemrég rátaláltam egy új hobbira, a kerámiázásra, ami egy pepecselősebb, piszmogósabb tevékenység, de ugyanúgy beszippant.
Kézzel formálni a puha agyagot, simítgatni, formát adni neki, majd színeket és mázat, és figyelni, ahogy egy agyagtömbből megszületik egy teljesen egyedi valami (akkor is, ha még messze van a tökéletestől, az egyenestől és a simától vagy akár a széptől is), az remek érzés, ráadásul ebben olyan remek tanárom van, mint Várady Luca.
A harmadik flow-élményt adó gyakorlat az életemben az evés – természetesen nem mindegy, hogy mit és hol –, ami közben általában arra gondolok, hogy nemsokára szomorúság fog majd el, mert véget ér pár perc múlva. De addig próbálom élvezni, mert sajnos nem eheti az ember végig az egész életét. Pedig szívesen belecsöppennék egy ókori lucullusi lakomába, ahol egész nap csak falatoztak, két evés közt pedig megpihentek a résztvevők.
Könnyeket csalt a szemembe 2003-ban Nápolyban az első „igazi” pizzába harapás, majd amikor szicíliai lányok otthonról hozott édességeit kóstolhattam ugyanitt egy esti összejövetelen, nem beszélve a legegyszerűbb barcelonai kiskocsma tapasairól. De ugyanígy meg tudok könnyezni egy hideg, érlelt champagne-t vagy egy ropogós kérgű kenyeret finom vajjal megkenve.
A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.
