Néhány Recharge-dzsal ezelőtt Persely Tomi haverom szeptemberben születendő Boróka lányának címezte sorait, amitől engem gyors ütemben elfogott egy kistérségi inception és/vagy hibavanamátrixban érzés, de legalábbis egy kettes erősségű WTF; akkoriban ugyanis már hét hónapos volt a kislányom, aki tavaly ősszel született, és Boróka.

Szóval innen is cső, Tomi! Szívből gratulálok a gyermekáldáshoz, egyszersmind kérlek, ne felejtsd el megvásárolni az okkultista csuhát, amiben eljöhetsz majd az “őszi születésű Borókák reklámos apukáinak szabadkőműves sportfröccsözése” eseményre, ahol ezek szerint ketten már biztosan ott leszünk.

Visszakanyarodva: az én írásomnak is egy Boróka az apropója. 
De nem is volt más választásom.

Pelyhesseggű apukaként ugyanis elég nehéz feltöltődésről beszélni a kisbaba-téma kontextusba emelése nélkül. Merthogy az mindenhova beférkőzik, ez alól pedig az olyan safe space-ek sem kivételek, mint egy Kreatívnak szánt szöveg vázlata. Arra amúgy nagy gondot fordítok, hogy a közösségi életem és a social felületeim ne legyenek teljesen “összebabázva”, ebből viszont esélyem se lett volna kihagyni a gyermeket (in fact, ezt a sort is háromszor kellett újraírnom, mert valaki a SHIFT-re tenyerelve próbálja szabotálni a szövegalkotást).

Na, ugorjunk neki!

#1 A BABA

Atomgiccs, ősklisé, de teljesen nyilvánvaló. Amióta ő van, tizenhétszer többet nevetek egy átlagos kedd délelőtt során, mint a hagyományos mosóporommal. Végtelen meló, cserébe végtelen örömforrás. Durvább kontrasztba állítja életem hasznosnak ítélt pillanatait, mint az 5.1-es Midjourney, ha Disneylandben zokogó Jason Momoára promptolod, majd összenézed az eredményt a tavalyi verzió legerősebb képalkotásaival. Nincs az a reklámos tenderpöri vagy ügyfélen kiégés, amit ne tudnék egyből kiüríteni a háttértáramból, ha egy melós nap végén a kislányommal lehetek.

#2 BÁRMI MÁS

Ez így ellentmondásos, mert a baba tényleg elképesztő élmény és rengeteg öröm forrása (talán még nem a Stockholm-szindrómám mondatja ezt velem és nem is a kognitív disszonanciám redukálom), szóval rengeteget TÖLT (elsősorban érzelmileg), fizikailag és intellektuálisan viszont gyorsan lenulláz, arról nem is beszélve, hogy a baba mellett a minden egyébre fordítható időd nagyjából a 6 százalékára csökken, ez meg – piaci logika alapján – még a szarabb dolgokat is brutálisan felértékeli. 

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor a Boróka születése utáni 2. hónapban kijátszottuk a ,,nagyszülő kártyát”, és két órára leléptünk egy kiállításra, ahol életemben először éreztem úgy, hogy TÉNYLEG bármeddig el tudnék ácsorogni egy képet nézegetve. És ez még egy társadalmilag is elfogadható állítás – van ennél sokkal lejjebb…

#3 AZ “ÉNIDŐ” NEVŰ OLVASZTÓTÉGELY

Ez egy olyan kategória, amibe a péntek hajnali, alsógatyáig leizzadós tollasozástól kezdve az irodába vezetős podcast hallgatáson és a chili palánták nevelgetésén át a szakáll- és bajuszápolási hóbortokig minden belefér. És basszus, nem akarok túl nagyot mondani, de néha eskü, úgy érzem, hogy még M-U-N-K-A közben is valami töltődős lélekápolásban vagyok (stréber), erre pedig még merészebb perceimben se tippeltem volna. Szóval ja, valamiért működik, hogy miközben az életed egyik felében épp elképesztő mennyiségű energiát égetsz, valamiért a másik felében is új lendületet vesznek a dolgok, és ismét akkora élvezettel csinálod, mint 10 évvel ezelőtt.

És akkor új kategóriát már nem nyitok neki (amúgy is az önmagammal foglalkozás csúcsa), de ott vannak ugye a saját projektek, amiben meg lehet picit lubickoltatni az alkalmazott művészetben bepiszkolódott alkotói lelket. Ezek azok a dolgok, amik 
Pőúáp
Áú

// Helló, Boróka! //

…szóval a melók, amikre úgy pörögsz rá, hogy nem veszed észre, ahogy telik az idő. Százra tölt, inspirál, legyen akármilyen bagatell dolog, veled olyasmit tesz, ami miatt egy pillanatra egyszerűnek tűnik az élet, mert csak te vagy benne, meg amit épp csinálsz. És amit csinálsz, az is 100%-ig te vagy. Ez az, ami már a baba előtt is nagyon kellett a reklámos briefek mellé, és most is azon vagyok, hogy lehetőség szerint ne fordítsak hátat ezeknek a projekteknek, ha véletlenül rám találnak két fürdetés között. Az ilyen alkotói folyamatok segítenek, hogy – az egómat kicsit helyrepakolva – áldozatkész apa lehessek a nap legnagyobb részében.

Sok minden volt már, ami így elkapott: a társasjáték-fejlesztéstől, a zenélésen és a 3D-sculptingon át egy (még mindig elég titkos) dokumentumfilmes projektig, amivel még adósa vagyok önmagamnak. A legutóbbi ilyen – közel fél éven át tartó – megőrülés eredménye egy saját illusztrációkkal teli verses mese lett, kisbabás szitukkal és az ezeket menedzselő popkulturális gonosztevőkkel.

Semmi világmegváltás. 
Az én világomat viszont eléggé helyretette. 
És Boróka is nagyon örül, ha rommá gyűrhet valami színeset.

A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.