A gyerekek jövőre való felkészítését fogalmazta meg céljául az Edisonplatform nevű kezdeményezés, ami minden évben egy százas listán állítja össze a küldetésére rezonáló, figyelemre érdemes projekteket. Erről a listáról idén a Kreatív különdíját kapta meg a D012 módszer, ami történetírással segít az önismeret fejlesztésében. Azért választottuk ki őket, mert esélyes, hogy a foglalkozásaikról kerülnek ki a jövő copywriterei.

A módszert kidolgozó dr. Vass Dorottea szakmai pályája tanítóként indult. Amikor az elsősöket olvasásra tanította, rájött, hogy az iskolában alkalmazott módszerek és a rendelkezésére álló olvasókönyvek nem felelnek meg a mai kor kihívásainak.

„Az általános iskolai tanítási időszak leginkább azt hozta ki belőlem, hogy én így nem szeretnék olvasást tanítani és gyereket nevelni, mert ezt a módot én nem tudom vállalni. Azt éreztem, hogy olyan ábécéskönyvet szeretnék létrehozni, ami tényleg minden gyereket azon a nyelven szólít meg, amit manapság használunk. Azt kezdtem el kutatni, hogy hogyan lehet a gyerekek érdeklődését felkelteni, motiválni őket az olvasásra. Közel 300 gyerekkel készítettem egyéni interjúkat, és az ő mesealkotásukból szűrtem le, hogy mik a vonzóak számukra” – mesélte Dorottea a D012 előtörténetét.

A felmérése összegzéséből kiderült, hogy a gyerekek ideális hősei a fiktív lények és a hagyományos hétköznapi szereplők egyvelegéből jöttek létre, tehát a karakterek rendelkeznek valamilyen mágikus eszközzel vagy tulajdonsággal, amivel egy transzcendens, boldog állapotot érnek el.

„A gyerekek már nagyon korai életkorban elkezdenek animációs filmeket nézni, és természetesen az ezekben látott hősök és helyzetek befolyásolják az érdeklődésüket. Ezzel szemben az olvasókönyvek teli vannak Aesopus- és La Fontaine-tanmesékkel, miközben őket inkább a Marvel-hősök kötik le. Szeretnének a gyerekek a rókáról is mesét olvasni, de akkor az a vonzó számukra, ha a karaktere a szuperhősökével mutat hasonlóságot” – magyarázta a szakember, aki azt is látja, hogy a ma használt olvasókönyvek grafikája – a pénz, az időszűke vagy az igényesség, esetleg mindhárom hiánya miatt – nem esztétikus, főleg a számítógépes 3D-s animációs karakterekhez szokott gyermeki szem számára.

Beszélgetőtársam a mesterképzés elvégzése után doktori iskolába járt, de közben végig tanított, mert azt vallja, hogy gyerekekkel csak komplexen érdemes foglalkozni. Azt is mindig szívügyének tekintette, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket támogatni tudja, és olyan információkkal is segítse őket, amelyek esetleg nem jutnak el hozzájuk. De a munkája során azt tapasztalta, nehéz érvényesíteni egy másik szemléletmódot. 

„A gyerekek és az iskolák gondolkodásához nehéz volt alkalmazkodnom. Pedig én is egy átlagos családba születtem, átlagos általános iskolába jártam” – mesélte. Igaz, nem számított a tanárok kedvencének, mert már ekkor sokszor kifejtette a véleményét, aktív volt és óra alatt is cserfes, mozgékony.

Mivel öt éven keresztül folyamatosan első osztályosai voltak, ezért az olvasás tanítása és az olvasás iránti szeretet kialakítása teljesen a sajátjává vált. Annyira elköteleződött
a téma iránt, hogy a PhD-re való készülés időszakában is ezzel és a gyermekirodalommal foglalkozott. Ugyanakkor arra is rájött, hogy az ideális olvasókönyv megalkotásáról és megjelentetéséről szóló vágya nem teljesíthető: úgy
látta, hogy a jelenlegi helyzetben biztosan nem valósulhatna meg az általa kívánatos szakmai alapokon nyugvó olvasókönyv, ezért inkább a gyerekek szabad gondolkodásával kezdett foglalkozni. Ez lett az irány, felhasználta hozzá a háromszázas mintán végzett kutatásait, és kialakította a D012 módszert.

Sokat ingázott határon innen és túl, ezért nagyon megörült, amikor öt évvel ezelőtt egyetemi munkahelyre, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára hívták, aminek ma egyetemi adjunktusa. Itt az atipikus gyerekek is a látóterébe kerültek, mivel művészetpedagógus munkatársaival gyógypedagógiai aspektusból is foglalkoznak neveléstudományi kérdésekkel.

„Időközben az ábécéskönyv ötletét elvetettem, de tudtam, hogy akkor is a saját szakmai utamat akarom képviselni, hiszen minél nagyobb az ember autonómiája, annál mélyebb és egyénibb a motivációja. Így mindenképpen egy olyan módszertant szerettem volna létrehozni, ami a gyermeki szabadságot teszi lehetővé” – eleveníti fel a formálódó D012 projektet, amely a doktori iskolában szerzett tapasztalatokból
és a kutatások alapján jött létre. A módszerről 2021-ben jelentetett meg először tudományos publikációt. 

Dorottea a beszélgetésünk során az általános iskolások egyéni kihívásairól is beszélt. Mint mondta, a gyerekekben az alsó osztályokban alakul ki a kisebbrendűség tudata, hiszen ilyenkor érzik meg, hogy valamire nem képesek, ilyenkor veszik észre, hogy nehezen megy valami, vagy nem jók egy adott dologban. Meg kell felelniük az iskolai és a szülői elvárásoknak, majd pubertáskorban eljön a nemet mondás időszaka. A két korszak között van egy Dorottea által csendesnek nevezett időszak, amikor a gyerekek kivitelezik azt, amit a felnőttek elvárnak tőlük.

„Évről évre téma, hogy egy gyerek mennyire tudja önállóan eldönteni, hogy mi a jó neki, például tudja-e már ilyen fiatal korban, hogy milyen tárgyakat tanuljon, és milyeneket ne. A pedagógusok szerint erre majd csak felnőttként lesznek képesek. Miközben ezek az emberek, akik már felnőttek, 21 évesek, megkérdezik tőlem, hogy kimehetnek-e a mosdóba – és nem merik megtenni azt a lépést, hogy a félénk kérés nélkül kimenjenek, ha muszáj. A módszeremnek ezért az volt az alapja, hogy olyan biztonságos légkört teremtsek a gyerekeknek az olvasás és írás folyamatában, amiben ők önállóan döntik el, hogy mennyire szeretnének ebben részt venni. Azt akartam, hogy megérezzék, ha sok erőt fektetnek bele, akkor az élmény is nagy
lesz, ha meg nem szánnak rá elegendő energiát, akkor esetleg nem is fogják a kezükbe a könyvet.”

Mert a D012 egy módszer, amiben a gyerekek megírják a saját történetüket kisregény formájában, a folyamat végén pedig könyv formátumban kinyomtatva a kezükbe
vehetik kreatív munkájuk eredményét. A név egy 12 lépcsőből álló folyamatot takar: a gyerekek kitalálják a karaktereket, azok tulajdonságait, megfogalmazzák az egyes
fejezetek címeit. A foglalkozásvezetők a készülő szövegeken minimálisan módosítanak, leginkább olyankor, ha hiányzik az alany, vagy hibásak az egyeztetések. 

A történeteket a gyerekek kézzel írják le, a végén pedig begépelik, és ezután egymás szövegeit korrektúrázzák. A könyvekben saját rajzok vagy az interneten elérhető fizetett grafikák szerepelnek, majd egy digitális nyomda két példányban elkészíti
a kiadványt, amelynek borítóját mindig Biró Eszter grafikus tervezi meg. Az egyik könyv az alkotóé, a másik Dorotteáéké. A kurzus végén a gyerekek szervezik meg a kötetbemutatót, amely ünnepélyes körülmények között a család, barátok előtt zajlik.

„Mi megteremtjük a szabadság kereteit, és közösen olvasunk: összeadjuk, amiket ők hoznak be, és azokat, amiket mi teszünk hozzá. Egyszerre több könyvet olvasunk, amit multimodális olvasásnak neveznek. Megbeszéljük, hogy melyikben milyen narrációt használnak, hogyan fogalmazzák meg a szöveget, és nekik melyik tetszik: ha az elbeszélő egyes szám első személyben szólal meg, vagy ha a narrátor külső
szemszögből meséli a történetet” – mondta a szakember.

A D012 módszer alapján az iskolákban dolgoznak, és vagy az iskola, vagy a szülők finanszírozzák a foglalkozást vezetők munkáját, illetve a könyv megjelenését.
Lehetőség van egyénileg és kis, négy-hat fős csoportokban részt venni a foglalkozásokon. Természetesen más a fókusz, ha egy gyerek egyéniben jár a kurzusra, ilyenkor az önismereti jellegű rész nagyobb hangsúlyt tud kapni.

A D012-ben már másodikosok is részt vehetnek, de ekkor még rövidebb a folyamat és közös a könyv: a félév során mindenki rövid mesét ír és antológiában jelentetik meg. Harmadiktól felfelé már az egész tanévet felölelik a szakkör jellegű foglalkozások, és mindenki saját könyvvel távozik a folyamat végén. Ugyan a módszer kidolgozása során elsősorban az alsó tagozatos gyerekekre gondolt Dorottea, második éve már felsősökkel is dolgoznak: a D012 Pro jellemzően már nem 40-60 perces alkalmakból áll, hanem 75 percesekből.

Annak ellenére, hogy Dorottea az olvasástanulás és gyerekirodalom felől kezdte el a szakmai munkáját, a D012 nem csak az olvasás megszeretésére fókuszál. Tapasztalata szerint a programban részt vevő gyerekeknek más lesz a viszonyuk a könyvekhez. „A karaktertervezés teremti meg a sztori alapját. Ilyenkor arról beszélgetünk, hogy mit és hogyan csinál a fő karakter, miért volt szomorú, hogyan vigasztalták meg, milyen az apukája, milyen az anyukája. Mindezt az érzelmek alapján fogalmazzák meg, és gondolattérképet is használunk. Ez utóbbinál érzéseket határozunk meg, hogy a fő karakterben milyen érzelmek fognak előfordulni az egyes fejezetekben.”

A csoportos foglalkozásra a gyerekek gyakran hoznak be érzékeny témákat, mert ebben a zárt közösségben kölcsönös bizalom alakul ki egymás iránt. Dorottea szerint
az egyéni autonómia megélése a legfontosabb eleme a módszernek, ez az, ami mélyíti a motivációt, ráadásul ezzel együtt a kritikus gondolkodás is kialakul a gyerekeknél: a szöveget sokkal hozzáértőbben vizsgálják meg, például észreveszik azt is, ha a szerzőt érzelmileg nem érintette meg, amiről ír.

A módszert kidolgozó Dorotteának jelenleg két fix munkatársa van a D012 projektben, és a budapesti iskolák mellett egy gödöllői és halásztelki intézményben is tartanak foglalkozásokat – ezeket jellemzően gyógypedagógusok, gyermekpszichológusok és kommunikációs szakemberek vezetik. 
A szakember elsődleges céljai között szerepelt, hogy az irodalom iránt érdeklődő gyerekeket kiemelje, és iskolai keretek között biztosítson számukra foglalkozást. Szerinte fontos, hogy a részvételt ne kényszerből vállalják a gyerekek, mert az irodalmi szövegekkel elkötelezettségből érdemes foglalkozni.