Szóval, Dzsúdló. Persze lehetne zúgolódni, hogy miért nem másra esett a Meki választása? Adatalapon okoskodni, hogy a gép mást mondana! („Csetem, csetem, mondd meg nekem!”) Mert ott van akkor az Azahriah... vagy DESH. Meg Manuel, ValMar és a Carson Coma. Krúbi. Beton.Hofi, például. Viszont a zúgolódók elfelejtik: büdzsé is van a világon. Úgyhogy Azira még gyűjteni kell, ha hamburgert akarunk letolni a torkán. DESH? Őrá még nem érett meg a hazai marketingvilág. Manuel... hát, megjárta a börit, egyelőre kissé előnytelen. A ValMar-srácoktól nyilván felcsillan mindenki szeme (9–99 éves korig), de őket már felfalta a burgerkonkurencia (mi több, vissza is tapsolta). A Carson Coma még nem elég mainstream. Krúbi és Beton.Hofi? Jaj, csak politikát ne keverjünk a darált húsba bele!
Maradjunk annyiban: Dzsúdló jelen körülmények között tökéletes választás. Ő pedig magabiztosan lépett a gyorséttermek kommunikációs piacára, és szépen lehozta a márka (és kategória) bejáratott kollab-stratégiáját: muzsikus által kedvelt/brandingelt menü; márkaarc alkotta motívumok; lokális háttérsztori/retroízek. (Ugye, nem csak én érzek némi melankóliát, hogy a 2000-es évek már retrónak számít?) A Meki-kampány új hullámában már mörcsök is jönnek, és sült hagyma meg csalamádé, ráadás kedvenccel rukkol elő ez a mosolygós, kedves srác, akiről már a fél ország tudja: az Orsi fia.
Apropó, ez az orsifiaság, ez egészen érdekes, figyelemre méltó megoldás volt. Columbo felesége jutott róla az eszembe, és kíváncsi volnék, vajon a készítők mennyire tudatosan, az emlékezetbe vésés szándékával alkalmazták e profán fordulatot – netán csak véletlenül trafáltak bele? (Állítólag a reklámfilm szövegét maga Dzsúdló írta.) Akár így, akár úgy, mindenesetre gratulálok, ez igen, ez okos trükk, merthogy az Orsi fia kifejezés három dolgot művelt egyszerre:
- felcsigázta érdeklődésünket (kicsoda Orsi?);
- a familiaritás érzését ébresztette Dzsúdló iránt (ismered, ő az Orsi fia!);
- emlékezetessé tette magát a reklámot (szokatlan, újszerű definíció).
Amit érdemes észrevenni: a közhelyes és reklámszagú öndefiníciók sorában („érzelmes előadó”, „stílusikon”, „borsodi gyerek”, aki a „skatulyákban nem érzi jól magát” – megannyi dzsúdlózung) ez a szimpla kifejezés, hogy „az Orsi fia”, azért üdítően nagyszerű, azért működik, mert nem akar nagyot mondani. Mert reklámmentesen őszinte, könnyed és komolytalan poén (kikacsintás anya felé?), aki érti, az érti, de nem kell mindenkinek – miközben egy csapásra teljesíti, amire senki nem gondolt elsőre: hogyhát kizökkent, meghökkent, kíváncsivá tesz, memóriába épül. És nem hagy nyugodni a gondolat, azon kattogok, hogy próbálom kinyomozni és megérteni, mint Columbo, hogyhát mi lesz ennek a vége, mi köze a sztorihoz? De legalábbis: ki a fene az az Orsi?!
Nekem ez a játékos-rejtélyes kiszólás, ha úgy tetszik: tét nélküli orsizás, ez mozgatta be a film szövegét, ettől lett némi sava-borsa – és ezáltal vált kirívóvá és emlékezetessé. Mint mikor egy kalapos úriember lépett ki a nagyérdemű elé, és egy határozott csettintés után csak ennyit mondott: „Müszi!”
És igen, kicsit csalódott vagyok, hogy a ráadáskampányból durván kivágták szegény Orsi mamát. Pedig én azt vártam, nagyobb szerepet kap majd, és többet megtudunk a kilétéről. Őszintén bíztam benne, hogy netán színre lép, aktívan közreműködik, menüt neveznek el róla, esetleg előrukkol Dzsúdló fiam kedvenc desszertjével. Anya mégiscsak egy van.
Persze már mindegy is. Köszönjük, Orsi, besétáltunk jól a csapdába. Vagyishát... a legközelebbi Mekibe?
