Az interjú eredetileg a februári, nyomtatott Kreatívban jelent meg. A cikket két részletben közöljük, ez a második rész.
Az első részben főleg a külföldi filmes alapokhoz való menekülési utakat vettük sorra, a folytatásban főleg a szerzői filmek lehetőségeiről és az állam szerepéről van szó a kultúratámogatásban. Megszólal az NFI is.
Ha szerzői vagy művészfilmekről beszélünk, azok helyzete, finanszírozása sokkal szövevényesebb, mint a közönségfilmek esete, amelyekről eleve feltételezhetjük, hogy az összképből a profitorientáltság sem hiányozhat. Mennyi el nem készült magyar művészfilmről beszélhetünk, mondjuk másfél évtizedes távlatban?
Fliegauf Bence: Nehéz megbecsülni, mert mindig sokkal több művészfilm nem készül el, mint amennyi igen.
Muhi András: Nézd, azt lehet tudni, hogy a Nemzeti Filmintézethez a Vajna érában évi 350-400 játékfilm tervet nyújtottak be.
Magyarország lehetőségeihez és az alkotók képességeihez képest évi 25 film gyártása az egészséges. Tehát normálisan a játékfilm tervek, ötletek kb. 6-7 százaléka valósul meg, kerül dobozba.
Ha végigtekintek a pályámon, akkor a nálam megfordult filmötletek 90 százalékát nem karoltam fel. Tehát a saját gyakorlatom esetében, hasonló arányokról tudok beszámolni. Mindig minőségi elvárások mentén döntöttem. Jó esetben a mindenkori Kuratórium vagy Döntőbizottság is ekképpen kell, hogy működjön.
Sommásan, a Magyar Mozgókép Közalapítvány szétverése óta, vagyis 13 éve torz az állami támogatások rendszere az összes műfaj vonatkozásában.
Visszatérve az eredeti kérdésre, ma már feltehetően egyre több műfaji filmmel pályáznak és valamennyire visszaszorulóban lehet a szerzői, művészfilm tervek száma.
Mindenesetre az a magyar filmtörténeti hagyomány az 1960-as évek óta, hogy nagyságrendileg fele-fele arányban készülnek szerzői, illetve közönségfilmek.
Mostanában ezek a számok elvesztik a jelentőségüket, mivel a jelenlegi NFI rendszerben, jobbára történelmi álruhába bújtatott kurzusfilmek születnek.
A jelenleg példátlanul rosszul, ráadásul dilettáns módon és tendenciózusan részrehajlóan vezetett Nemzeti Filmintézethez, felteszem kevesebb filmterv érkezik, lévén megtanították rá a szakmát, hogy kizárólag az általuk kijelölt producerek és rendezők szűk rétege jut lehetőséghez. Így az – országlásukig – tevékeny filmalkotók már nem pályáznak, mert nincs értelme.
Tarr Erika: A művészfilm számomra nehezen megfogható meghatározás, nem tartom érvényesnek. Vannak dráma, vígjáték, thriller, történelmi stb. műfajok, és ezek közül bármelyik lehet művészileg értékes, vagy kevésbé az.
Ha a nem elkészült alatt nem támogatott filmet értünk, ennek megítéléséhez a Filmalap és az NFI nyilvános döntéseit kellene végigbogarászni, ezt nem tettem meg eddig. Volt jó néhány olyan film az elmúlt 15 évben, aminek az előkészítésében dolgoztam, és vagy támogatás hiánya, vagy egyéb, pl. ütemterv problémák, vagy irreálisan nagy igények miatt nem tudott megvalósulni.
Évtizedes probléma Magyarországon a szerzői, művészfilm-finanszírozás. A producernek ezért bővebb feladata van egy-egy produkció létrehozásának esetében?
MA: Bármilyen film finanszírozása nagy problémát jelent. Ennek egyetlen oka, hogy a film nagyon költséges műfaj, bármelyik ága, mert egy legegyszerűbb dokumentumfilm, animációs-, vagy kisfilm is milliókat emészt fel.
Mi itt egy kis országban élünk, egy speciális nyelvvel, nagyon kicsi a piac és csak a legminőségibb filmjeink kerülnek szélesebb, európai vagy világ nyilvánosság elé, ami már profitot eredményezhet. A magyar producerek pályázó producerek. De a kör tágítható, az európai producerek is pályázó producerek, hacsak nem a kommerszben tevékenykednek.
Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy az adott támogató szervezet – jelenleg itthon az NFI – milyen elvek, minőségi elvárások és játékszabályok mentén osztja a támogatási összegeket. Verseny van vagy megbízható barátaink vannak, politikai elvárás rendszerrel, esetleg kis korrupcióval tovább tarkítva a képletet.
Kocsis Ágnes: Itthon a mozifilmek semmilyen esetben nem hozzák vissza a befektetett összeget, ahhoz nagyon sikeres és rendkívül alacsony költségvetésű filmnek kellene lennie, amelyben gyakorlatilag minden ingyen van, de többszázezren nézik meg a mozikban.
A közönségfilmek sem hozzák be a bekerülési összeget, még csak az egészen kicsi töredékét sem. A mozi jegybevételből természetesen részesülnek a mozik (a jegybevétel kb. fele), majd a forgalmazó is, tehát ami elvileg visszajön, mint nettó bevétel, az a jegybevétel töredéke.
Az állami filmfinanszírozásnak a kultúra támogatása a célja, a nemzeti értékteremtés. Ezt a feladatot Európában mindenütt különféle filmalapok látják el, ahogy nálunk is, pont azért, mert ezekben az országokban a filmgyártás nem rentábilis.
A Magyar Filmalap és az utódja, a Nemzeti Filmintézet az utóbbi időben a támogatott filmek nagy részére a teljes gyártási összeget megítéli, ezért ilyen értelemben a producerekre igen kis feladat hárul, sajnos, sokszor inkább csak egy gyártásvezetői pozíció, hiszen elvileg a producer egyik legfontosabb feladata a film anyagi hátterének megteremtése, és ebben a formában a film költségvetésének előteremtésében nem igazán kell részt vegyenek.
A nagyon alacsony költségvetésű inkubátor filmek, illetve az állami támogatás nélkül készült filmek esetében komolyabb feladat a film létrehozása. A koprodukciók esetében a producerek a koproducerekkel együtt, általában európai filmalapok támogatásával teremtik meg a film teljes költségvetését.
TE: Ha ebben az esetben azt jelenti a művészfilm, hogy kevésbé széles közönségnek szól egy adott alkotás, az valóban megnehezítheti a projekt útját. Ha az NFI a projekt mellé áll, és támogatja, akkor a produceri feladatok nagyjából ugyanazok, mint általában. Lehet csak magyar a film, vagy lehet koprodukció.
Utóbbi esetben nehezebb az ügy, jó „package” kell, kell, hogy legyen forgalmazói szándék, ami nélkül nincs, vagy nincs erős pályázat. A forgalmazókat elsősorban a rendező előző filmjei, fesztiválsikerei érdeklik, első osztályú, nemzetközileg ismert húzónév színészek megnyerése is fontos feladat.
Ha az NFI nem áll a projekt mellé, akkor nehezedik a helyzet, ilyenkor lehetséges a magánforrásokból és a közvetett támogatásból (tax rebate) történő finanszírozás. Nem gyakori, de van rá példa. Ez utóbbi eset természetesen jelentősen behatárolja a film lehetséges költségvetését.
FB: A művészfilmes, főleg a független filmes producer svájci bicskaként működik, másképpen szerintem nem is lehet érvényesülni ezen a területen. Hiába éles, de egy penge nem elég.
Egy művészfilm létrehozása családias, innovatív folyamat, éppen ezért sokkal finomabb és szerteágazóbb helyzeteket kell kezelnie. Az európai koprodukciónál szövevényesebb „üzleti struktúrát” én egyszerűen elképzelni sem tudok.
A Nemzeti Filmintézet (is) válaszol
Az interjúban elhangzó témákra reagáltattuk az NFI-t is, a Filmintézet írásban válaszolt.
Az NFI milyen elvek, minőségi elvárások és játékszabályok mentén osztja el a támogatási összegeket?
NFI: A pályázati kiírásokban meghatározott bírálati szempontok alapján határoznak a döntőbizottságok a támogatásokról. A Filmtörvény megfogalmazása szerint (12. § (1)) „A mozgóképszakma közvetlen támogatása a filmalkotás jellemzőitől, így különösen a filmalkotás forgatókönyvétől, költségvetésétől, művészi értékétől, a filmalkotás szerzőinek, alkotóinak és szereplőinek személyétől, vagy az egyéb támogatandó cél jellegétől függően (…) történik.”
Mi a véleményük arról, hogy a filmeseknek esetenként külföldi alapokhoz kell „menekülniük”.
NFI: „Kell”-ről nincsen szó, ugyanakkor a Nemzeti Filmintézet fő céltörekvései között szerepel a koprodukciók, elsősorban a régiós koprodukciók támogatása, melyek a magyar alkotásokhoz hasonlóan főként állami finanszírozással készülnek.
A koprodukcióknak köszönhetően automatikusan jóval szélesebb közönséghez juthatnak el a támogatott alkotások, hiszen a koproducerek is érdekeltek abban, hogy a saját területükön minél szélesebb közönséghez jusson el az adott alkotás, és ezzel minél több bevételt érjen el. Tartalmi szempontból pedig az országhatárokon átívelő közös múlt, közös jelen és közös történetek miatt kezeli a Filmintézet kiemelten a koprodukciókat.
Európa szerte elsősorban állami támogatással készülnek a filmek, ugyanakkor a kevésbé költségigényes formátumokban, műfajokban mindig is készültek az állami támogatástól független filmek, akár privát finanszírozási források bevonásával.
A filmesek Magyarországon abban a kivételesen szerencsés helyzetben vannak, hogy akár szinte 100 százalékos állami finanszírozással, saját tőke bevonása és kockáztatása nélkül is készíthetnek filmeket. A 2022-ben bemutatott húsz, állami támogatással készült mozifilm közül kettő volt nemzetközi részvételű koprodukció (Szelíd, Hétköznapi kudarcok).
Az elmúlt évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy a külföldi filmfinanszírozók szívesen szállnak be magyar részvételű koprodukciókba, hiszen a magyar filmfinanszírozási rendszer stabilitásának és kiszámíthatóságának jó híre van, ami szintén a kormány elkötelezettségének köszönhető elsősorban. A Nemzeti Filmintézet az elmúlt két évben mintegy 15 nemzetközi koprodukcióban, külföldi állami finanszírozó részvételével készülő film gyártását támogatta.
Hogy látják a művészfilmek helyzetét?
NFI: A kormány kultúra- és azon belül nagyvonalú filmtámogatási szerepvállalásának köszönhetően a Nemzeti Filmintézet abban a szerencsés helyzetben van, hogy az évi kb. húsz egész estés mozifilm és a nagyságrendileg száz egyéb formátumú (tévéfilm, sorozat, rövidfilm stb.) alkotás támogatásával biztosítani tudja a műfaji sokszínűséget.
Közönség- és szerzői, művészfilm határán egyensúlyozni milyen előnyökkel járhat, illetve milyen veszélyeket hordoz magában?
MA: Nincs veszély. Csak jól lehet kijönni belőle, ha jó a film.
KÁ: A kettő határán akkor egyensúlyoz a film, ha még nem kizárólag zsánerfilmes panelekből építkezik, hanem felfedezhető a szerzőnek valamiféle kézjegye, de hogy ennek milyen elegyét érezzük művész- vagy közönségfilmnek, az teljesen szubjektív.
A művészfilm, azaz a szerzői film lényege, hogy nem hoz olyan kompromisszumokat, amelyek nem a filmet szolgálják, és kizárólag csak a több néző bevonzása kedvéért jönnek létre, mert ezek mindig ki fognak lógni a koncepcióból, és hamisan csengenek majd.
FB: A veszély a kilúgozottságban rejlik. A se hús, se hal filmekben, amik úgy jönnek létre, hogy mindenkinek meg akarnak felelni. Mindenki igényes és szórakoztató filmeket akar csinálni, de csak nagyon keveseknek sikerül.
Izgalmas trend, hogy a művészfilmek összeolvadnak a műfaji filmekkel. Tegyük egymás mellé például a Jokert és a Titánt. Úgy tűnik a közönség élvezi ezt az amalganizálódást. De ez nem változtat azon, hogy Európában állami támogatás nélkül teljesen lehetetlen érvényes filmeket készíteni. A piac ezt nem teszi lehetővé.
Naiv elképzelés ma, hogy egy produkció elkészülésének körülményeit ne az anyagi keretek formálják, hanem a kreatív „brainstorming”? Csak legenda, hogy ez annak idején az Inforg Stúdiónak sikerült?
MA: Az Inforg Stúdió első éveiben nem egyszer meghoztuk azokat az áldozatokat, melyek nélkül nem tud beindulni egyetlen filmes karrier sem. Aláhúzom, hogy azok a filmek is pénzbe kerülnek, amelyek látszólag nulla forintból születnek.
A második játékfilmtől viszont már professzionálisan, (film)iparszerűen kell gyártani, ha nem akarunk a periférián maradni. Én mindig az európai film élvonalára függesztettem a tekintetemet. Velük konkuráltunk, nagyon sikeresen. A kreativitás minden film esetében kötelező, egyik legfontosabb elem, ami nem köthető a pénznélküliséghez.
FB: A brainstormingok szerintem soha nem stúdiókban folynak. Kocsmák, hálószobák, parkok adnak erre teret. De az, hogy kik, mit és miért beszélnek meg egy franciaágyon, vagy a kocsmában – abban viszont nagy szerepe lehet egy stúdiónak. A művészeket hagyni kell gazosodni, akkor kinövik magukat, szárba szökkennek. Muhi ebben nagyon jó volt.
TE: Nem tudok olyan esetet elképzelni, ahol a produkció elkészülésének körülményeit ne befolyásolná alapvetően az adott finanszírozás, és az ebből következő költségvetés.
A kreatív brainstorming fontos célja, hogy a film tartalmi és művészi veszteségek nélkül bele tudjon férni a keretekbe, azokat maximálisan kihasználja. Az Inforg egyik nagy erénye pont az volt, hogy tisztában voltak a lehetőségekkel, és tudatosan fejlesztettek olyan értékes produkciókat, amelyek komolyabb művészi megalkuvások nélkül belefértek az adott anyagi keretekbe.
KÁ: Attól függ, hogy milyen filmről van szó. A filmötlet kitalálásában lehet, hogy szerepet játszik, hogy milyen összegből reális filmet készíteni, de az írás során, amíg nincs meg a költségvetés, nem hiszem, hogy ez a szempont uralkodik, miközben természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy semmi értelme olyan jelenetet írni, ahol tízezer statiszta reneszánsz jelmezben lovagol végig Budapest utcáin, és minden ház összeomlik mögöttük.
Ettől függetlenül, mindig az anyagi keretek formálják egy film elkészültét, és amint megvan a költségvetés, onnantól folyamatosan alakítani kell a forgatókönyvet, hogy le lehessen forgatni az adott összegből.
Az interjú első része itt olvasható.
Borítókép: A Semmelweiss c. film forgatása (MTI/Balogh Zoltán)
