Arra kell válaszolni, hogy a reklámok gyártásában edződött szervezet reagál-e még valamire, vagy teljesen immunissá vált a reklám- és pr-fogásokra.
Valóban ritkán érik élmények az embert, ritkán tör ki nevetésben vagy kezd el magvas gondolatokat forgatni a fejében, miközben reklámokat néz. Legfeljebb azon gondolkodik el, hogy vajon mi lehetett a brief, amire a munka készült. Vagy miért is kellett három üzenetet belepréselni harminc másodpercbe. Szakmai elemzés érzelemmentesen. Azért akadnak kivételek, üzenetek, ötletek, amik igenis hatnak rám. Lenyűgöztek a Sony Bravia színes labdái, és jót nevettem azon a Tango-filmen, ami naranccsal, almával és citrommal parodizálta azt, de ha márkaélményről beszélünk, akkor egy sorozat van, ami igazán hatott rám, az pedig az Adidas „Impossible is nothing” kampánya.

Megbabonázva néztem a tavalyi kampányban, ahogyan Laila és Muhammad Ali bokszol egymással, és azon gondolkodtam, hova lehet ezt tovább vinni. Az idei „Jose +10” filmek adták meg a választ. Csodás insight, remek üzenet, tökéletes kivitelezés. (Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok feltétlen híve a sztárokkal forgatott reklámoknak, nem vagyok oda a fociért, és a 90-es években volt olyan időszak, amikor az Adidast kifejezetten ciki sportmárkának tartottam.) Akárhányszor látom a filmeket, mindig találok valami apró részletet, ami tetszik, és előtte még nem vettem észre. Kedves, vidám, emberi történetek, amelyek visszavisznek a gyerekkor mesevilágába, pont ahogy egy jó játékfilm teszi. Mindezt egy percben. Bámulatos. Ötletes filmek, csavaros üzenet, de mi lesz az eladásokkal? – kérdezhetjük. Nincsenek pontos adataim, de nem hinném, hogy gond lenne. Lenézek a lábamra – hát nem három sárga csíkot látok a cipőmön?