Kérdezzem meg, miért kellene egy hirdetőnek egy etnikumnyi szűk célcsoportot meghatároznia? Írjam, hogy kevés olyan nem lokális szolgáltatás és termék található, ami csak egy etnikum szülötteinek készül? Szakmai lapba talán csak erről kellene írni – de átgondolva a kérdést, valahogy más hangvételű a válasz.

Egy országban, ahol csak két dolog nincs igazán – multikultúra és kulturált marketingkommunikáció – miről beszélünk? Az a vicc jut eszembe, amikor megkérdezik az idős bácsit, hogy van-e a falujában antiszemitizmus. Mire a válasz: nincs, de igény az lenne rá.

Eszembe jut pár rasszista történet: egy spanyol film adaptálásánál a barna bőrű, fekete hajú kisfiút az ügyfél kérésére számítógépen világosabbra kellett színezni, mivel túl „cigányosnak” találtatott. Egy másik eset: a rendező által kiválasztott fekete, göndör hajú színésznő „szemita” vonásai miatt nem kaphatta meg a reklámszerepet. Ilyen esetek mindennaposak Magyarországon.

Hasonló okai vannak annak, hogy itt nem igazán van multikulti-marketing, és annak, hogy a kampányok többsége se nem klisémentes, se nem túl eredeti.

A méret számít. Ahhoz, hogy egy hirdető bevállaljon egy kisebbségnek szóló kampányt, viszonylag nagy, fizetőképes kisebbségre van szükség, és hogy a cég ne rettegjen attól, mit szól ehhez a „többség”. A magyar marketingszakma nem a bátorságról híres.

A hirdetők meg akarnak felelni a megálmodott célcsoportnak, és ha azt feltételezik, hogy a társadalom többsége diszkriminatív, akkor a reklámok is az előítéletességet tükrözik.

Hogy mikor lesz multikulturális marketingkommunikáció? Ha toleránsabbak leszünk egymás és a kreatív ötletek iránt. Pillanatnyilag ez még a science-fiction kategória.