A cikk eredetileg a Kreatív legutóbbi, 2024/7-8. lapszámában jelent meg.
Művészetről olvasmányosan
Az Artmagazint 2003-ban alapította Topor Tünde, Winkler Nóra és Einspach Gábor. Az olvasmányos művészeti magazin fókuszában a képzőművészet és a műtárgyak állnak: megjelenésük, történeteik, alkotóik, piacuk, hatásuk, gyűjtőik, bemutatkozási lehetőségeik és eseményeik. A képzőművészet, különös tekintettel a kortárs képzőművészet iránt érdeklődő, nyitott, könyvet, folyóiratot még rendszeresen olvasó közönség a nyomtatott kiadás célcsoportja. Az alapítók törekvése pedig az, hogy a magyar és nemzetközi művészet új fejleményeit vagy épp a régebbi, eddig ki nem kutatott jelenségeit bemutassák, különös tekintettel a magyar művészettörténet fehér foltjaira.
Az Artmagazin nyomtatott verziójában bemutatják azokat a kortárs művészeket is, akiknek már van kialakult arculata, következetesen épülő életműve, az online verzió pedig az aktuálisabb ügyeket tárgyalja. Kiállításajánlók, kiállításkritikák, egy-egy mű értelmezése, videók egyaránt felkerülnek a platformra.
Az olvasottság folyamatosan nő, de ez azzal is magyarázható, hogy a kiadványnak sohasem volt professzionális bevezető reklámkampánya, és Magyarországon az ilyen típusú sajtótermékek terjesztése sem megoldott – árulta el kérdésünkre Topor Tünde. Az Artmagazinnak lassan, teljesen magától nőtt az ismertsége, ráadásul eléggé barátságtalan, finanszírozás szempontjából kiszámíthatatlan környezetben. Sokat segített országos elérhetőségükben, hogy a magazin kikerülhetett a MOL-shopok polcaira, egyedüli művészeti magazinként.
Topor Tünde szerint eléggé szűk a képzőművészet itthon, és ebből a szempontból sem számít vezető vagy kedvezményezett műfajnak. Külföldi összehasonlításban például Franciaországhoz képest rosszabb, Szlovákiához viszonyítva jobb helyzetben vannak.
De vajon mivel lehet kitűnni művészeti magazinként a jelenlegi magyar lappiacon? Topor Tünde szerint azzal, hogy még léteznek, ráadásul két, egymásra épülő formában, printként és szinte napi frissülésű online magazinként.
A siker további titka, hogy megállás nélkül küzdenek a nem szakmabeliek, vagyis a laikus, de érdeklődő közönség figyelméért, kapcsolódó programokkal, tárlatvezetésekkel, Artmagazin-kirándulásokkal és más eseményekkel.
Szakmai igényesség
A Magyar Művészet művészetelméleti folyóiratként határozza meg magát, és fő célja, hogy a széttöredezett, utánpótlásgondokkal küszködő szakmai közvélemény alakulását segítse elő. Mivel cikkeik a tanulmány, az esszé és a kritika műfajaiba sorolhatók, hatalmas olvasótábort aligha fognak megszólítani, de mégsem mondanak le arról, hogy ne csak az egyetemi, könyvkiadói, kurátori stb. világban otthonosan mozgók, hanem a szélesebb befogadói közeg is keresse őket.
Azt tapasztalják, hogy ma Magyarországon gyorsuló ütemben szűkül a művészeti írások tere a sajtónyilvánosságban, és egyre kevesebb a szakember. Igaz ez a kulturális újságírásra, a kritikára és a tudományos értekező irodalomra egyaránt – mondta el dr. Falusi Márton, a Magyar Művészet főszerkesztője.
A művészet iránt érdeklődő közönség azonban nem veszett el, csak éppen idegenkedik a számára „hivatalosnak” látszó fórumoktól, és inkább a blogoszférában vagy a közösségi médiában találják meg a számításaikat.
Ezeken az új típusú felületeken persze a szakmai követelmények alig érvényesülnek, és a médium sajátosságából adódóan a felhasználók végül véletlenszerűen bukkannak bizonyos információkra vagy ízlésítéletekre, miközben úgy érezhetik, hogy amire rálátnak, az maga a „világ”.
Az online tartalmak nyilvánvalóan többekhez jutnak el, mint a nyomtatottak. Ugyanakkor hosszú cikkeket már kevesen olvasnak el monitoron, tableten vagy mobilon, ráadásul a szakmai tekintély, a hivatkozhatóság szempontjából nélkülözhetetlen, hogy a lap nyomtatásban is elérhető maradjon.
Azzal igyekeznek kitűnni, hogy az elmélyült olvasást támogatják, és nem népszerűsítő, hanem művészetértelmező tevékenységet végeznek. Ugyanakkor egyre nehezebb elmagyarázniuk, hogy munkájukra miért is van szükség, holott az igazi művészet sem fogyasztói igényeket elégít ki, hanem aktív befogadói szemléletet kíván. Úgy gondolják, hogy sohasem kellett a hosszú írások közléséhez, de az igazi művészethez sem annyi bátorság, mint manapság.
Mi a helyzet a kiadói oldalon?
A Symposion egy szerbiai székhelyű képzőművészeti, zenei, popkulturális, irodalmi-elméleti független kiadó. Kiadványaik között popkulturális antológiák, albumok, konceptkönyvek egyaránt szerepelnek, melyeket extrém vizuál áraszt el. Mivel a Symposion Kiadó már évtizedes távlatban arra törekszik, hogyan ne használjon feleslegesen papírt és nyomdafestéket, ezért a kiadványaik mindig egy sokoldalúan körüljárt tematika mentén valósulnak meg, vagy olyan művészeti albumok, amelyeket a jövőben is szívesen kézbe vesznek majd az olvasóik.
Elsősorban azon érdemes elgondolkodni, hogy a jelenlegi magyarországi kulturális miliő mentén igaz lehet-e az a közhely, hogy amilyen a kínálat, olyan a kereslet – válaszolta kérdésünkre Sirbik Attila, a Symposion Kiadótól azzal kapcsolatban, hogy milyen a kereslet ma Magyarországon a művészettel foglalkozó írásokra. Szerinte fontos a határokat folyamatosan tágítani, így jöttek létre például többek között olyan kiadványok, mint a Mars One, ami egy holland magánvállalkozó a Mars kolonializálását célzó projektje köré épült. Egy manchesteri konferencián készítettek interjúkat volt űrhajósokkal, NASA-kritikusokkal és a terület további szakembereivel , de a projekt számos társadalmi és a művészetek határát súroló kérdéseire szociológusok, illetve grafikusok is reflektáltak.
A kiadó terjesztőhálózata egyre szélesebb, itthon és külföldön is, ezért a fenntarthatósággal nincs gondjuk. Sirbik Attila szerint cél nélkül nincs út, az, hogy kikhez jut el egy lapszám vagy kiadvány, egy izgalmakat rejtő, véletleneket is generáló faktor. Elárulta, hogy ha jelen vagy a piacon, és nem válsz unalmassá, meghasonlottá, meglepő és újító tudsz maradni, akkor meg tudod tartani a közönségedet, sőt az folyamatosan bővülni is fog. Kérdésünkre, hogy mivel lehet kitűnni a mai piacon, egyszerűen annyit válaszolt: „elsősorban a minőséggel, másodsorban a menőséggel”.
Kellenek a merész megoldások
A magazin egy designtárggyá vált, ami sokkal inkább szeretne ma időkapszula lenni, mint hírforrás – mutat rá Ördög László, a Graphasel Stúdió művészeti vezetője és társtulajdonosa. Elvárás lett a tartalom targetálása, amivel egy fizikai nyomat nem sok mindent tud kezdeni, hiszen nem lehet mérni a lapozgatási szokásokat. A magazinok aranykorában a tömeges előfizetések pontos célcsoportot reprezentáltak, míg mára előterek dohányzóasztalán vagy hotelek lobbyjában várják az esetleges olvasót. Ki kell tűnni! Bátor címlapok, meghökkentő fotók és rendhagyó anyaghasználat tudja csak áttörni az üvegplafont a vásárlók felé. Az olyan magazinok, mint az Eye, Idea, Novum az art directorok bibliái voltak, és észrevétlenül épültek be a bennük lévő megoldások a mainstream layoutokba. Kálmán Tibor szemlélete a kilencvenes években a COLORS-on keresztül új alapra helyezte a magazinokat. Az óvatosság a múlté. Muszáj az olvasónak azt érezni, hogy egy szellemi klubtagságot váltott a magazin megvásárlásával. A szubjektív szerkesztői és art directori nézőpont pozícionálja a terméket a piacon. A maradandó üzenet átadásához sokszor elegendő egy nagyvonalú érzelmi behatás egy oldalpáron. A taktilis élmény a digitalizáció mellett szintén felértékelődött, ezért a formátum megválasztásánál egy-egy különleges technológia alkalmazása is felkeltheti az érdeklődést. Ördög László szerint egy feltűnő ötödik szín, egy egyedi papír célt érhet – feltéve, ha ez a kiadvány koncepcióját szolgálja. A példányszám csökken, a minőségi elvárás nő, ezért a gyártók futnak az igények után. Az idei Drupa Expón számos nagyvállalat jelent meg B2-es digitális nyomdagéppel, amely azt az irányt mutatja, hogy hamarosan akár kisebb szellemi műhelyek is piacra dobhatnak nyomtatott designtárgyakat drága formakészítés nélkül. A kisszériás gyártás következtében egy új típusú magazin reneszánsza jöhet.
Kiemelt kép: Symposion Trauma Nostalgia sorozat harmadik része, folyóirat lapszám
